fishvbc

Valóban van valami a horgászatban, mely nyugalmat ad a léleknek.
Washington Irving

Amurok a szedres etetésről

A fekete szeder kiváló csemege a halaknak, amit imádnak az amurok. Célzottan ezeknek a halaknak szántam a csemegét, ezért olyan helyeket választottam, ahol ezeket a halakat megtalálom.

Úszózás a keszegívás közelében

Május első hétvégéjén céltudatosan indultam már úszózni a keszegívásokat keresve. Több olyan vízparti fa található, aminek gyökerei mélyen benyúlnak és közöttük szívesen ívnak a halak.

Amur és ponty cserkészet gyümölccsel

Rövid délelőtti pecákat terveztem június vége felé ezekre a helyekre. A fenekező készségek mellett vittem az úszóst is. Érdemes volt megpróbálnom az idén is, izgalmas peca volt sok szép hallal.

Tavaszi hideg vízi úszózás

Vártam már a tavaszi időszakot, amikor ismét csábít a tópart. Az első horgászat izgalmakban bővelkedett. 23 pontyot érdekelt a csali, amiből 20-at sikerült is merítőbe terelnem.

Desedai pecanap

Deseda a fenséges óriás. Nem csak a tó szép változatos formájával, de a környezete is, ami a tóval együtt védett természetvédelmi terület. Nem utolsó sorban pedig remek horgásztó.

Őszi hideg vízi úszózás

November végén tettem próbára a halakat partközelben. Ilyen későn már nem szoktam úszózni békés halakra, de most kivételesen újra elővettem a szereléket. Semmit nem változtattam...

Piros ribizli a favorit csali

A víz fölé nyúló ágakról lehulló gyümölcsök minden szemét felszedik a halak és a legkisebb partszéli vízbe is beálltak értük. Nagyon látványosan burványlik a víz, amikor a halak versengenek a beesett gyümölcsszemekért.

Compók a horgon

Kedvelem a compókat, amik elég ritkán fogható halak. Főként tavasszal mutatják meg magukat, mint a nagyobb bodorkák és kárászok. Nagyon szép hal, nem csak megjelenése, de fogása is egyedi.

Amurok nyomában

Engedjétek meg, hogy bevezetőmben kitérjek kicsit az amurokra, ami számomra a kedvenc halak közé tartozik. Ahogy általában említeni szokták az amur horgászata igazi sportélmény.

Hácsi horgászkalandok

Nagyon szép vadregényes környezetben található a tó. A Balaton déli oldalán Fonyód vonalában Hács településen keresztül lehetett eljutni egy köves úton. Az első látásra kicsi tó sok szép halat rejt.

Gyümölcsszezon a horgásztavon

Június közepétől beköszöntött a vadcseresznye és eperfa terméseinek érési ideje. A tóparton több helyen a víz fölé hajolnak az ilyen fák ágai, aminek terméseit előszeretettel fogyasztják a halak.

Őszi pontyok gombás bojlival

Gondoltam itt az ideje már kipróbálni csaliba gyúrva a vargányát. Nem csak nekem, de a halaknak is elnyerte tetszését. Az erőteljes illat mellett sötét barna szín dominál, amit ilyenkor tartok előnyösnek.

Ozorádói pecatúra

A tolna megyei Ozora közelében erdőkkel, dombokkal övezett völgyben található a csodás kis Ozorádó Horgászparadicsom. Nem csak horgászok látogatják, hiszen egyéb kikapcsolódási...

Horgászat a mindennapokban

A horgászat a tóparton számomra nem csak hobbi, ha nem életérzés is. Egy teljesen más világ, kikapcsol, szórakoztat, nyugalmat, de egyben izgalmat is ad. Nem csak a horgászat, ha nem...

Balatoni keszegek és balinok

A Balaton számomra mindig a legkedvesebb tó lesz. Amikor meglátom mindig különleges érzéssel tölt el ez a páratlan fenséges víz. Minden évben meglátogatom, nem tudom kihagyni.

A horgászat számomra nem csak hobbi vagy sport, egy életérzés és még sok egyébbel is tudnám jellemezni. Szeretem a tavakat, folyókat, tengereket, végül is minden vizet. A vízpart csodás pillanatokat tárhat elénk, amivel nem lehet betelni. A horgászatnak a valódi varázsa a természet mérhetetlen közelségében rejlik. Állítom, hogy egy kellemes horgászatnak jótékony hatása van az emberre. Aki már átérezte egy vízparti párás hajnalon vagy a lemenő nap sugarában a kapás és fogás örömét, az valószínű nem felejti el. Csöndben hallgatva a madarak énekét és a halak csobbanásait, a vízpart szépségét figyelve közben egyik szemmel mindig az úszót vagy kapásjelzőt lesve várjuk a pillanatot. Én csupán a rövid pár órás horgászatok híve vagyok, főként az időbeosztás miatt. Nem gyerekkoromban kezdtem a horgászatot, de idővel magával ragadott. Nem vagyok megszállott, nem viszem túlzásba, de nincs olyan év, amit kihagynék lassan három évtizede. A horgászturizmus sokat változott és fejlődött az utóbbi időkben, ahogy a horgászpiac is. Nekünk horgászoknak is van felelőssége. A jó horgász tiszteli és védi a természetet, a vizeket és halakat. Sokan nem is gondolják mennyi minden kell ehhez a hobbihoz. Ahhoz, hogy valaki eredményes legyen a horgászatban rengeteg dolgot kell megismernie. Én az egyszerű horgászat híve vagyok, nem használtam soha drága és menő felszereléseket. Nem csak tapasztalaton és tudáson múlik, hogy milyen és mennyi halat fogunk de ez nagyban befolyásolja. Sok dolog van, amire el lehet mondani nincs két egyforma pillanata, ilyen a horgászat is. Mindig hoz valami újat is. Az oldalt azért hoztam létre, hogy megosszak mindezekből az élményekből és tapasztalatokból. Ha ezt elolvastad, akkor valamilyen szinten érdekel a horgászat és őrülök, ha felkeltette figyelmedet.

error: Content is protected !!