Compók a horgon – a compó horgászatáról
Kedvelem a compókat, amik elég ritkán fogható halak. Főként tavasszal mutatják meg magukat, mint a nagyobb bodorkák és kárászok. Nagyon szép hal, nem csak megjelenése, de fogása is egyedi. A csodás sárgás, főként zöld színével kitűnik a többi haltól. Szeme vöröses, erőteljes pontyos szája van, amit doktorhalnak is hívnak, mert állítólag a nyálkája gyógyító hatású. A beteg halak hozzádörzsölik testüket a compóhoz, hogy sebeik érintkezzenek a gyógyító nyálkával. Nem tudom ez mennyire igazolt, de jót tesz hírnevének. Pikkelyei kicsik, tömören fedik testét, ritkán hiányosak. Kisebb mérete miatt kevesen horgásznak rá, egy két kilós példány már nagynak mondható. Húsa finom, bár jó tíz éve kóstoltam talán, sokan szeretik. Azt tapasztaltam, hogy kedveli a vízinövényes, iszapos, akadós, árnyékos helyeket. Táplálékkeresés közben gyakran bejárja a partszéleket. Hogy mivel érdemes etetni és horgászni rá? A compó is, mint a legtöbb békéshal szereti a konzervkukoricát és áztatott vagy főtt búzát. Főként a gilisztát díjazza, ha a konzervkukoricát párosítjuk élő csalival, nem tud neki ellenállni. Fogtam persze más csalival is, mert fenekező szereléken nem ezekkel a csalikkal horgászom. Azokon a helyeken, ahol sok van belőle könnyebben fogható. Célzottan nehéz rájuk horgászni, ha csak nem tudjuk, hol keressük. Ezeknek a halaknak 90 százalékát úszós módszerrel fogtam. Egyedi kapásokat tudnak produkálni, fogásuk különleges élmény. Szereti óvatosan táncoltatni az úszót. Gyakran előfordult, hogy csak ide oda mozgott az úszó vagy lassan vitte lehúzás nélkül. Másképpen viselkednek a horgon, mint a ponty. Erősen védekezik és hirtelen, gyors mozdulatokat tud produkálni. Régebben szép példányokat fogtam a zalaszentmihályi kis tavon. Déli halaknak is szoktam mondani, mert gyakran a legmelegebb időszakban dél körül fogtam. Amióta telepítve lett a pusztaszentlászlói tavon, ott is bármikor találkozhatunk vele. Szerencsés, hogy védelmet élveznek, mint több tavon is már. Ennek ellenére csökkent az egyedszámuk. A Balatonon már jóval nagyobb szerencse kell hozzá, hogy horogra kerüljön. Csónakból úszózva a nád és hínár szigetek között nagyobb eséllyel találkozhatunk vele. Bárhol is fogok compókat, mindig óvatosan bánok velük. Tisztelettel és örömmel engedem útjára a vízi doktor urakat éltető elemükbe. Kívánok másoknak is ilyen szép compós fogásokat. További képek a facebook oldalon.
H.Nándor Róbert
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |