Az idei év augusztus utolsó napján egy nappali rapid pecára Vas vármegyébe látogattunk el a Hollósi horgásztóra. Az Egyházashollós település közelében 10 km-re Körmendtől és Vasvártól található tó környékét a Rába folyó övezi. Ilyen szép összetett nevű településből több is van a környéken. A csupán két hektáros horgásztó sok halat rejt és kellemes meglepetésben részesített bennünket. A tógazda nagyon barátságos, akivel előtte már egyeztettünk. A szemközti déli oldalra kaptunk helyet, ahol a legelején voltunk. Ketten mentünk négy bottal pecázni amire alkalmas volt ez a vízparti rész. Reggel időben indultunk és éppen hét órára meg is érkeztünk a nyitásra. A tónak egyik előnye, hogy büfé is üzemel, ami a kánikulai napon valóban jól jött. A felszerelés áthordásához kaptunk két kerekű kis kocsikat. Zoli barátom mindkét boton feeder kosárral készült, én csak az egyiken használtam. A másikra könnyű csúszó ólmot tettem, tudtam nem kell nagyokat dobni. Ott aztán már csak azt bántam, hogy úszós botot nem raktam el. Másfél kiló kukoricát tettem el etetni és a kosárba a szokásos magam által kevert búzás etetőanyagot pakoltam. Az utóbbit néha kis folyékony aromával feltuningoltam. 8-as és 6-os horgot használtam, utóbbit inkább amuroknak szántam az ólmos szereléken. Megtudtam Karcsitól a tógazdától, hogy jó eséllyel foghatunk amurt és tokot is. Természetesen megcéloztam mindkettőt, főként, hogy szeretek amurozni és ezekből nagyobbak is vannak. Zolinak rögtön megtetszett a szélső bokros terület és bevállalta. Én nyíltabb területen horgásztam mellette. Úgy gondoltam a közelbe dobálok az ólmossal a kukoricás etetés elejére, míg a kosarassal az etetés külső peremére. Zoli több fajta etetőanyagot hozott és egy jó minőségű bolti májas-halas ízűvel kezdett. Bedobások után pár perccel már fogott is egy pontyot. Gondoltuk jól indul, de utána nála nem akartak folytatódni a kapások. Késő délelőtt váltott etetőanyagot, ami után mindjárt jobban érdeklődtek a halak és megváltozott a helyzet. Én a feederes szereléken a 10 milis waftereket használtam, amiből először a gyümölcsösöket próbáltam. Az általában sok helyen bevált mangós és ananászos azon a napon itt nem kellett a halaknak. Ennek több oka is lehetett, a lényeg, hogy fél órán belül váltottam mindkét boton. Hamar meg is lett az eredménye, utána egész nap folyamatosan jöttek a kapások. A vajsavas kukorica és halas kevert ízű wafterek voltak a favoritok. Néha előfordult, hogy alig győztünk kapkodni, mert mindkét boton hal volt, de egyszer három boton is egy időben. Nem volt egy szabad fél órám, folyton figyelnem kellett. A meleg időben néha felhők takarták a napot, amitől sokáig árnyékban lehettünk a fák alatt. Késő délutánig nem kellett nappal szemben horgászni. Ügyelnem kellett viszont néha a hátam mögé is, mert jött a meglepetés. A tóparton egész kis állatfarm van. Jó pár juh és egy lovacska néha szabadon volt engedve, hogy legelhessenek. Az állatok megszokták a járást és az útvonalat, amit a kis falka végig járt és amikor eleget legeltek vissza indultak a helyükre. Állatsimogatóként is tekinthető főként a ló esetében, de a juhok is elég szelídek. Ami a meglepetést illeti, azt éppen nekik köszönhettem. Ugyanis kíváncsian szaglásztak élelem után és hamar észrevették az etetőanyagot és csalikat. Mire észrevettem, hogy az egyik közel került már bent is volt a feje az edényben és jó étvággyal majszolta. Utána figyeltem rá, hogy mindig visszategyem rá a tetejét. Pár pelletet elő szoktam készíteni, mert a meleg vízben gyorsan oldódtak és gyakran cseréltem. Az állatok ezeket is kifigyelték és próbálták megközelíteni, de időben odébb tereltem őket. Inkább vidám pillanatokat okoztak, így nem nehezteltünk rájuk, pedig még az egyik merítőhálómon is keresztül sétáltak. A halak mellett ők is szórakoztattak bennünket. Délelőtt és délután is kétszer ráetettem a pecázott helyre. Egyik bottal később már túl dobtam rajta, hogy ne olyan sűrűn jöjjenek a kapások. Etetésen kívül is jöttek, látszott, hogy a tó minden részén ott a hal. Több mint ötven halat fogtunk, nálam a többsége öt-hat kiló körüli volt és néhány le is akadt. Pár nagyobbat sikerült szákolnom és jó pár három kiló körülit, de akadt a kisebbekből is. Zolinál az utóbbiak voltak fölényben. Mi kezdtünk ezen az oldalon először pecázni, de utána jöttek sorban és minden hely betelt. A halak jó erőben voltak és vadul védekeztek. Velem ellentétben Zolinak nem volt mindig szerencséje, ha lemaradt kapáskor. Neki kétszer szerelni kellett, mert a ponty a bokorba rohant. Délelőtt még erős kapásokkal jöttek a halak, majd volt egy időszak amikor gyengült az intenzitás, de voltak kivételek. Ilyenkor több volt a piszkálódás, de minden órában folyamatosan fogtam őket. Minden halat finoman, kíméletesen fárasztottunk, hiszen látszott rajtuk, hogy sok hal ezek közül megvolt akasztva már idén. Délelőtt egymást követve jött meg a két legnagyobb hal. Súlyokat nem írok mert nem is mérlegeltük őket. Ami érdekes volt, hogy egyik boton egy időre tettem fel kukoricát, de az kevésbé érdekelte őket, pedig azzal etettem. A kosarason jött a legnagyobb ponty, majd utána a másikon halas oldódó dupla pelletre az amur. Nem vártam éppen az utóbbira fog elcsábulni a torpedó, de őrültem neki. Bármivel horgászhattunk, mert keszeget egyet sem fogtunk. Nem igen volt a tóban a harcsáknak köszönhetően. Előnyös szempont, hiszen nem kellett a csali méretet növelni és az oldódó pellet is nyerő volt. A tóban akadnak jóval nagyobb testű halak is, de mivel nem szelektáltunk a kisebb pontyok hamar felvették a táplálékot. Nem akartam arra időt szentelni, hogy bojlival várjam mikor húzza el egy nagyhal. Jobban értékeltül a sok kapást és fogást, bár tokhalat egyikünk sem fogott, így is elégedettek voltunk. Nem unatkoztunk és észre sem vettük már vége felé jár az idő. 19 órakor sajnos be kellett fejezni a pecát, amit előtte pár perccel még egy búcsú ponty koronázott meg. Egy arzenál fotót készítettünk, ezekből a többsége látható és egy rövidke filmet is mentettem. Ajánlani tudom a tavat a rövid rapid pecát kedvelőknek és családosoknak is, itt bizonyára nem fognak unatkozni. (H.N.Róbert)
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |