A pályázati program célja volt, hogy a tó nyugati oldalán a sétány megújuljon, egy fenntartható, kényelmesen járhatóbb út készüljön ismeretterjesztő táblákkal és pihenő padokkal. A közeljövőben mindez által növeljük a szabadidőpark színvonalát, népszerűségét és látogatói vonzerejét. A NEA-MA-20-O-V-0659 kódszámú – Szabadidőpark tanösvénnyel az összetartozó közösségért című projektünk a pandémia miatt tovább húzódott, mint terveztük, de sikeresen befejeztük. A projekt ideje alatt az egyesület működését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta, programjaink a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség, mint irányító szerv jóvoltából valósulhattak meg. Szervezetünk fontosnak tartja, hogy biztosítsa a felhőtlen kikapcsolódást minden korosztály számára a horgászat terén. A tanösvény hozzá járul a környezettudatos neveléshez, a természetvédelmi szemlélet erősítéséhez.
![]() |
![]() |
![]() |
Fontos szempont még az ökoturisztikai paletta bővítése. A fejlesztés egyben fejlődést is jelent a szabadidőpark és szervezetünk számára és előnyére válik a településnek is. A hét hektáros kis tó látványa önmagában is felemelő érzés és jó lehetőség, hogy körbejárható. A két kilóméter hosszú közvetlen vízparti körút nem csak horgászoknak nyújt kiváló időtöltést. Figyelembe véve, hogy a horgásztó környezetében nem csak horgászok tartózkodnak szívesen, a horgászat mellett lehetőséget teremtünk az aktív üdülést választó szomszéd termál strandról érkező látogatóknak is. A tó nem csak szemet gyönyörködtető látvány, de lehetőséget kínál a vízi élővilág megfigyelésére, megismerésére. A szabadidőpark a vízi környezetben való pihenést kínálja horgász és turista családok minden egyes tagjának. Sokan egészségügyi sétának tekintik, vannak kik reggeli vagy esti kocogásukat végzik, mások háziállatokkal együtt jönnek rendszeresen. Rendelkezésre állnak sátorozó és bográcsozó helyek. A programok kínálata is folyamatosan bővül. A tópart tanösvénnyel kiegészítve növeli a szabadidőközpont ökoturisztikai vonzerejét, ezáltal a látogatók számát. A sport és hobbi horgászat a szabadidő hasznos és kulturált eltöltésének lehetőségét nyújtja. Pozitív visszajelzést mutat, hogy nem csak magyar, de külföldi látogatók is elégedettségüket fejtik ki. Tevékenységeink összekapcsolódnak a települési érdekekkel, a helyi idegenforgalom és turisztikai célok megvalósulásával. Működési életünkben fontos szerep jut a közös társadalmi munkáknak, amik egyszerre szolgálják a közösségépítést, a környezetvédelmet és fejlesztéseket. A horgászat minden korosztályt érint, lehetőséget nyújt a felnövekvő generáció nevelésére, oktatására, amivel pozitív hatás lehet gyakorolni a gyermekekre. A horgászatot szigorú szabályok és magatartás etikák kötik, amik megismerése és betartása kedvező hatást fejt ki az emberekre. Azon kívül sok ismeretet és gyakorlást jelent a sport elsajátítása. Mindezek átadása és továbbvitele nemes feladat, amivel egyre erősödő kedvező társadalmi hatást váltunk ki. Működésünk támogatására és a szabadidőpark népszerűsítésére hoztuk létre honlapunkat, ami által szélesebb közvéleményt is elérünk. Az egyesület tevékenységrendszere úgy épül fel, hogy igyekszik megfelelni a vele szemben támasztott elvárásokra. A programjaink úgy alakultak ki az évek során, hogy el tudják érni azt a társadalmi hatást, amit a kitűzött céljainkban megjelöltünk. Mindezek megvalósítását önkéntesek is támogatják. A szokásos közös önkéntes munkákon kívül több tag is folyamatosan végez hasznos munkát szervezetünknek. Az önkéntesek száma növekedett, bevonva fiatalabbakat is. Szervezetünk vezetősége figyelemmel kíséri a fenntarthatósági szempontokat, a biztonságos működést, ügyelve a költségmegtakarításokra is, amiben az önkéntesek felbecsülhetetlen értéket képviselnek. A tervezett kiadások célszerűen jó részt az ismeretterjesztő tanösvény létrehozására és eszközbeszerzésre lett felhasználva, de humánerőforrásra is jutott. A szabadidőpark évekre szóló maradandó értéket képvisel aminek fenntartása folyamatos elkötelezettséget jelent, fejlesztése nem áll meg.
szerkesztő: Nándor Róbert
