A vizek fokozatosan hűlnek le követve az őszi időjárás hőmérsékletét. A természetes körforgást követik a halak is. Minél hidegebbé válik a víz, annál ritkábban táplálkoznak. Ilyenkor már egyre kevesebben horgásznak, vagy inkább ragadozóhalakat célozzák meg. Novemberre az amurok teljesen leálltak, nem keresik már a táplálékot. A pontyok még elemükben vannak, de már kevesebbet esznek. Kezdenek behúzódni, idejük nagyobb részét már a víz mélyebb területein töltik. Ilyenkor már jobb elhagyni a kukoricás etetést. Nagyon ritkán szoktam bojlival csalizni. A hideg vízen már jóval kevesebb kapásra lehet számolni. A bojlizásra egyébként is jellemző az időigényesség, amiért én nem igen használom. Hozzá kell tennem persze, hogy ez a csali méretétől nagyban függ a halak szelektálása, én még is a 8-10mm csalikat használom legtöbbször. Az idei legnagyobbat is azzal fogtam, ez szerencse kérdése, hiszen száz az egyhez az arányuk. Azt tudni kell, hogy jó egy évtizede vannak megvédve az 5 kg fölötti halak a tóban. Mi persze már előtte is engedtünk vissza, de nem igen voltak még nagyhalak. Sok idő kellett hozzá, hogy 10kg fölötti példányokat lehessen fogni. Nagyon öröm volt még az 5 kg körüli hal is. Bor Gábor horgásztag saját bojlit kezdett készíteni és használni, amit nagyon dicsérnek. Régóta ismerem őt, nem most kezdte a horgászatot. Rengeteg szép halat fogott Pusztaszentlászlón. Mivel én ilyesmivel nem foglalkozom, megkértem Gábort, készítsen nekem gombás bojlit az én fűszeres-gombás anyagomat felhasználva. A kiváló hidegvízű bojli alapját használva elkészítette több méretben a golyókat. Már régebben kevertem ilyen ízű, illatú aromát, amiben áztatva a csalikat sok halat fogtam. A gombákat erősítettem fűszerekkel, paprikát nem tartalmaz. Gondoltam itt az ideje már kipróbálni csaliba gyúrva. Nem csak nekem, de a halaknak is elnyerte tetszését. Több összetevővel is a vargánya illata jól érezhető, amit vártam. Az erőteljes illat mellett sötét barna szín dominál, amit ilyenkor tartok a legelőnyösebbnek. A hideg letisztult vízben nem használom a túl élénk színeket. Méretben télen 12-14-15 max 16-ost szoktam feltenni, illetve kombinálni, most kivételt tettem. Ízben a fűszeres és édes gyümölcsösöket használom hidegvízen. Valójában szeretek variálni és sok mindent kipróbáltam, széles skálán mozog a csalik fajtája. Bárhol horgásztam, hal nélkül sose maradtam. Az évek alatt persze sokat változott a kínálat a gyártók terén is. Az ember már megéri követni a palettát. A bojlizás sok türelmet és időt igényel, én pedig zömében csak pár órát szokok horgászni. Egyetlen éjszakát nem horgásztam végig már évek óta. Ezeken az őszi napokon csak délelőtt horgásztam 3-4-5 órát. Ami a lényeg, kíváncsian vártam mit szólnak a halak a gombás csalihoz. Az első nap október vége felé 14 fokos volt még a víz, ekkor 5 óra alatt 8 kapásom volt. Mindkét botra gombás bojlit csaliztam, egyiken 18, másikon 20-as méretben. Most voltak telepítések, így várható volt, hogy a kisebb példányok is mutatkoznak. Így is volt, nagyobb számban kisebb pontyok jöttek. Ennek ellenére nem kívántam növelni a csali méretét, mert a célom az volt, hogy minél több kapásom legyen. Egyik szebb halat éppen fárasztottam, mikor elhúzta a másik szereléket is, egyszerre kellett mindkét bottal is fárasztanom. Etetni nagyon keveset szoktam ilyenkor, ha partközelbe tudok horgászni, akkor célzottan rádobálok pár szemet, ha távolabb, akkor pva szalagon kínálok fel mellé 3-4 szemet. A horog méretén nem változtattam, maradt a könnyű, vékony húsú 6-os vagy 8-as horog. Azért használom ezt, mert wafter csalikkal horgásztam előtte. A könnyű kis horog furcsa sokaknak egy ilyen nagy szemű csalinál. A hal szinte észre sem veszi, ezért fordul elő, hogy keszeget is fogok, ha kóstolgatja. Ezzel a horoggal nem lehet nagyon erőltetni a halat, ami nincs is szándékomban. Sokkal lazább fékkel horgászom a hideg vízen, a halak is óvatosabbak. A horog ütötte seb viszont minimális, gyorsabban gyógyul. Ráadásul a legtöbbet pergető bottal fogtam. Korábbi darab, ami 3 méteres és nagyon rugalmas, ezt már csak fenekezésre használom. Voltak nagyon szép erőteljes kapásaim is, mikor koppant a karika és gyorsan rohant a hal a damillal. A kisebb pontyok finomabban vették fel a csalit. A legutóbbi 9 fokos vízen aztán szépen elmaradtak a kisebb pontyok kapásai. Egyébként nem követem a bojlis módszert, nem használok mindenféle kütyüt. Minden horgászmódszernél az egyszerűség híve vagyok és szeretem megadni a halaknak az esélyt. Nem használok fix ólmot, horogbefordítót, sem bevonatos előkét, sem dobóelőkét. A csúszó ólomból is csak 30-40 grammost. A bojlis kiegészítőket nem tartom szükségesnek. A hangkapásjelzőt is csak nagyon ritkán veszem elő, szeretem látni a kapást, konzervatív karikás vagyok. A botokat nem szeretem ott hagyni. Pontosan nem tudom hányat, de jóval több mint húsz halat sikerült fognom ezekkel a bojlikkal, ebben a pár órában. Méretben 13 kg-ig jöttek, talán majd sikerül nagyobbat is fognom. A pontos méretüket nem mértem, csak saccoltam, mert minél hamarabb vissza akartam engedni őket. Sikerült megakasztanom egy hatalmas példányt, iszonyatos erő volt benne, a többi csak statiszta lehetett mellette. 10 perc fárasztás után sajnos leakadt a horogról. Nem volt jellemző rájuk a gyors rohanás, még is volt egy példány, ami nagy erővel és gyorsasággal talált valami akadót. Nem tudtam kihozni, még is az ilyen helyeken szeretek horgászni, több benne a kihívás. Így kettőt nem tudtam megfogni. Bor Gábortól kaptam egy kis kézműves epres, robin redes és tigrismogyorós bojlit, ezeket is lesz talán majd alkalmam kipróbálni, még a jövő titka.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |