Szerdahely-tó feeder kontra bojli

Tótszerdahelyen jártunk egy nappali rapid pecára az első majd a második tavon. Zalában számos jó horgásztó található és csak itt a településnél több tó közül választhatunk. Most a községben található Szerdahely-tó mellett döntöttünk, amit sokan csak Rádi-tónak hívnak. A név két tavat foglal magában, amik közvetlen egymás mellett vannak. Az első a kb. egy hektáros nagyhalas tó, mögötte a két hektáros tó, amiben szintén akadnak szép halak számos kisebb példány mellett. Az elsőben tíz kiló fölötti pontyokra és amurokra nagyobb eséllyel számíthatunk, illetve szép lénai tokok és koi pontyok is horogra akadhatnak. Amint megtapasztaltuk ezek mellett impozáns méretű dévérkeszegek is foghatók. A tavaknál igényes ápolt környezet fogadott bennünket, amiket nád és sás szegélyez. A partján padok és árnyékot nyújtó fák állnak, valamint a gyerekeknek játszótér is rendelkezésre áll. Családoknak is kiváló pihenőhely. A horgászat mellett a halászcsárda étel, ital és különböző horgászcikkek vásárlását is kínálja. Ha valakinek hirtelen etetőanyagra, csalira van szüksége helyben azonnal megkapja. A parkolónál horgászkocsik bérelhetők, amikkel könnyedén szállítható a felszerelés. Hétfőn amikor nincs horgászat etetik a halakat. Gyakoriak a horgászversenyek, éppen aznap is verseny volt délután 6-tól a nagyobbik tavon. Fél nyolc körül érkeztünk meg és mindjárt meg is vettük a jegyeket. Pénteki nap volt, de már aznap délután többen sátort vertek, hogy a hétvégét ott töltsék. A héten elég frontos időjárás volt sok esővel és komoly vissza hűléssel. Az előjelzés szerint számítani lehetett zivatarokra, de ez nem riasztott el bennünket. Tudtuk, hogy a változatos idő a halak étvágyára hathat pozitívan, de negatívan is. Előtte érdeklődött Zoli milyenek a kilátások és csak jókat hallott. A nappali peca ekkor reggel 8-tól indult délután 6-ig és ebben az időintervallumban volt lehetőség horogra csalni a halakat. Szerencsénkre Rádi Csaba tógazda kérésünkre engedélyezte, hogy tovább maradhassunk, mivel a zivatar miatt felfüggesztettük a horgászatot. Az első tó túlsó oldalára foglaltunk helyet, ahol kényelmesen elfértünk négy bottal. Ezen az oldalon egy ideig csak mi horgásztunk. Én részben jobbra dobáltam, míg Zoli balra. Feeder és úszós botokat vittem magammal. Az egyik boton method kosárral a másikon 15 grammos csúszó ólommal horgásztam. Etetni erjesztett kukoricát és 6 milis pelletet vittem. Utóbbiból keveset használtam, inkább beáztattam etetőanyagnak, amiből kétfélét készítettem. Zoli javaslatára egy kis halas pelletes anyagot, míg a másik a búzával, csemegekukoricával spékelt szokásos etetőanyag volt. Mindkettőt kipróbáltam és a halas hozta jobban a halakat. Reggel senkinél nem akart megindulni a kapás. Mivel az első bedobások után nem volt eredmény egyik botot leváltottam és úszózni kezdtem. A part közelébe 3 méterre úszóztam és csemege konzervkukoricával etettem. Úgy tűnt csak a keszegek érdeklődnek iránta, fogtam is gyönyörű méretű, úgymond lapátdévért. Amíg az úszót figyeltem vehemens kapással elindult a másik boton a fék. Nem sikerült időben bevágnom, de jókora súlyt éreztem a végén, ami hamar le is akadt. Hatos és nyolcas méretű horgokat használtam. Az első kapás az ólmos szereléken érkezett édes oldódó bojlira. Utána befejeztem az úszózást és csak a két feeder botra koncentráltam. A csalikat mindketten próbálgatva pecáztunk. Zolinak a fokhagymás jött be, nekem az édes halas wafter. Az oldódó bojlik mellett halas pelleteket is tettem fel, arra is szépen jöttek a kapások. Délelőtt fél 11-kor jött meg Zoli első hala egy szép tükörponty. Az elvesztett ponty után nekem csak 11 óra elmúltával sikerült az első pontyot szákba terelni. Aztán szépen jöttek sorba időnként szünetelve. Minden méretből sikerült fognom a legkisebb három kilóstól a tíz fölöttig. Zolinak a bal oldalról később már ritkábban jöttek a kapások, valamiért az az oldal nem ment úgy. Előfordult viszont, hogy mindketten egyszerre fárasztottunk halat. A délután azért mozgalmasabb volt, de három óra táján megeredt az eső. Éppen akkor húzta el a jobb oldali botom egy ponty és mire ki tudtam venni jól beeredt. Aztán amilyen gyorsan megjött, úgy távozott is a zivatar. A halakra úgy tűnt kedvezően hatott. Bár sok hal van a tóban, ne higgyük könnyen horogra is lehet őket csalni. Főként az öregebb példányok óvatosak. Fél négykor több hal után jött a legizgalmasabb fárasztás. Egy szép tőpontyot akasztottam, amiről úgy véltük jóval nagyobb példány lesz. Szépen húzta le a damilt és mélyen tartotta magát. Jó nagy félkört leúszott mire negyedóra fárasztás után közel tudtam hozni és akkor derült ki, hogy a farokúszóba akadt a horog. Most már érthető volt miért volt olyan nagy ellenállása a több mint tíz kilós halnak. A hajlékony feeder botot jól megdolgoztatta. Később Zolinak is be kellett segítenie. A bal oldali boton reagálva a kapásra fárasztani kezdtem a halat, amikor a jobb oldalin elindult a fék. Kértem horgásztársamat vegye át és együtt tekertük ki a két pontyot. Néhány keszeg és ponty után délután öt óra után vihar közeledett, ami fél 6 körül ért oda erős széllel, esővel. Zoli úgy döntött összepakol és nem horgászik esőben. Én is pakoltam, de a horgászat folytatásához nélkülözhetetlen eszközöket és a két botot nem tettem el. Mivel eléggé zuhogott a szerelékeket én is kivettem. Behúzódtunk az eső elől. Zoli minden elpakolt cuccot kivitt az autóba. Közben alább hagyott néha az eső, majd később újra beeredt. Körülbelül háromnegyed hét felé kezdett tovább vonulni a sötét felhőtömeg és a nap is kisütött. Balra tőlünk szép szivárvány jelent meg a horizonton. A zivataros időjárás ellenére a másik tavon folyt a horgászverseny. Újra kedvet kaptam folytatni a horgászatot. Zoli jött is a jó hírrel, hogy maradhatunk, de ő már nem akar visszapakolni. Így csak az én két feeder botommal folytattuk a pecát. Amíg viszont ő jött ment én az alatt is fogtam halat. Eső után hét órától még hét halat sikerült fogni, többet csak bölcsőben fotóztam. Láthatóan a front után, illetve estefelé aktívabbak voltak a halak. Az utolsó pontyot nyolc óra negyvenkor fogtam, majd utána végleg befejeztük a horgászatot. Az öreg nagy halak elkerültek bennünket és pár halam leakadt, de így is élmény volt ez a nap. Következett a másik tó. 

Szerettük volna kipróbálni a második tavat is, így a következő alkalommal azt céloztuk meg augusztus elején. Erre a tóra jóval olcsóbb a napijegy. Itt délután 6 órakor verseny volt, így időben be kellett fejeznünk a pecát. Reggel nyolcra kint is voltunk a parton és ahol általában legtöbben horgásznak a keleti oldalt választottuk. A tó elején az első két helyre telepedtünk le. Én mindjárt a nád közelébe dobáltam mindkét bottal. Könnyen tudtam etetni a nádas közül a déli oldalról, ami tejsavas kukorica volt. Teljesen más tulajdonságú tó ez a halak tekintetében. Egyrészt nagyon sok 2-3 kilós ponty lakja, másrészt itt más csalikat érdemes használni. Amivel az első tavon eredményes voltam, az itt nem működött. Készültem erre, így a kedvenc búzás etetőanyagot vittem. A táskámban pedig volt nálam halas száraz anyagot tartalmazó tasak, amire végül is nem volt szükségem. Helyben pedig bármikor lehet venni több fajtát is. Jobban működött itt nekem a saját keverék. Zolinak a zöld vajsavas bolti anyag jött be, de egy másikat is használt. Bár az idő kevés volt, azért kipróbáltunk jó pár csalit. Egyik boton használtam feeder kosarat, Zoli mindkettőn. Kiderült egy idő után, hogy a kosaras szereléken jön a legtöbb kapás. 9 óra felé jött meg az első hal, mindjárt egy szép 5 kiló körüli ponty. Utána aztán időközönként sorba jöttek a kapások valamelyikünknek. Volt mikor mind két boton egyszerre mindkettőnknek. Fogtunk kárászt, keszeget és pontyot. Rengeteg kapásunk volt, itt valóban sok pontyot lehet fogni. Amurt is fogtam volna szívesen, de ahhoz nem volt szerencsénk. A sok 2-3 kilós ponty után fogtam még egy szebb 6 kiló körülit. 17 óra után pakoltunk és átköltöztünk az első tóra. A tógazda ismét kedves volt és barátilag engedélyezte, hogy még maradhassunk pecázni. Mivel a versenyzőknek fel kellett szabadítani a tavat, folytathattuk a másikon. A korábban Zolinak bevált halas sötét etetőanyag most nem ment annyira. Én azonnal lecseréltem a kosarakat és könnyű ólmokat tettem fel. A korábban bevált oldódó bojlikat csaliztam erre a rövid időre. Három pontyot sikerült még itt fognom, amik vehemens kapásokkal érkeztek. Az utolsó volt a legnagyobb. Sötétedés előtt befejeztük a horgászatot. Remek nap volt szép időben sok hallal. Körülbelül 40 pontyot fogtunk, így csak néhány fotót teszek fel. Köszönet B. Zoli barátomnak minden közreműködésért.

H.Nándor Róbert

error: Content is protected !!